fbpx

Vizsgálunk, gyógyítunk, törődünk, elérhetőek vagyunk

Dr. Zurbó Annaradiológus

Mivel fordulhat hozzám?

  • Áttekintő hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat
  • Nyaki lágyrész és pajzsmirigy ultrahangvizsgálat
  • Nyaki verőér (Carotis) ultrahangvizsgálat
  • Alsó végtagi érvizsgálatok (ultrahangvizsgálat)
  • CT másodleletezés, konzultáció hozott képanyagról (szükség esetén akár távleletezés is lehetséges)

Orvosi diplomámat 2017-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Tanulmányaimat nemzetközi tapasztalatokkal is gazdagítottam: ösztöndíjprogramok keretében a római Sapienza Egyetemen, valamint a lisszaboni Universidade Nova de Lisboa orvosi karán is folytattam képzést.
Szakképzésemet a budapesti Honvédkórház Radiológiai Osztályán kezdtem meg, ahol 2022-ben szereztem meg radiológus szakorvosi képesítésemet. Azóta is ebben az intézményben dolgozom, jelenleg szakorvosi pozícióban. Munkám során a radiológia több területén szerzett tapasztalataimat igyekszem a napi betegellátás szolgálatába állítani.

Fontos számomra, hogy a diagnosztikai folyamat során a szakmai pontosság mellett a betegek számára is érthető, átlátható módon adjam át az információkat. Törekszem arra, hogy a vizsgálatok során nyugodt, empatikus környezetet biztosítsak, és minden esetben a páciens érdekeit helyezzem előtérbe.

1025 Budapest, Törökvész út 9/A

Rendelési idő:

  • két hetente, szerda délelőtt 9.00 – 11.30

Gondosorvos Medical Center