Az influenzafertőzés lehetséges szövődményei között számos szívbetegség ismert, közülük is a myocarditis az egyik legsúlyosabb, mely nagyobb arányban fordul elő nőknél.
Újabb intenzív, kiegészítő keringés- és légzéstámogatási technikát alkalmaztak, melynek bevezetése után a 7. napra mutatkozott drámai javulás. Az újabb szív ultrahang már jó pumpa funkciót mutatott és nem jelzett falmozgás-rendellenességet. A beteg komplikációmentes állapotban elhagyta a kórházat.
Ez az eset az influenza egyik ritka szövődményeként előforduló szívizom-gyulladást, és a korai felismerésének fontosságát mutatja be. Hangsúlyozza az intenzív osztályokon alkalmazott külső keringés és légzéstámogatás szerepét.”

Elméletileg bármelyik influenza-betegnél felléphetnek szövődmények.
A komplikációk súlyossága nagyban függ attól, milyen a páciens általános egészségi állapota. Súlyos, akár életveszélyes megbetegedés elsősorban a 60 év felettieket, valamint a csecsemőket és a kisgyermekeket fenyegetheti. Emellett magasabb kockázattal számolhatnak a várandós nők, a légúti-, vese-, vagy szívbetegségben szenvedők, továbbá a legyengült immunrendszerrel rendelkező páciensek.
A károsodott légutak nyálkahártyája ideális táptalajt biztosít a baktériumok számára, amelyek akadálytalanul behatolhatnak. Emiatt könnyen alakulhat ki bakteriális másodlagos- vagy felülfertőzés, amelynek gyakran sokkal súlyosabb a lefolyása, mint az eredeti influenzának.
Az influenzát kísérő további szövődmények lehetnek a szív- és érrendszert érintő károsodások, mint például szívritmuszavarok, szívelégtelenség, a szívelégtelenség miatt kialakuló tüdőödéma, vagy a vérkeringés összeomlása.